FERNANDO TORRES FANPAGE - Our Favourite Spanish Football Star!
PL


Premier League - Angol Bajnokság
(rövid összefoglalók fordulóról - fordulóra)


A vendég liverpooliaknál nem kapott lehetőséget a sérüléséből lábadozó Fernando Torres, a spanyol gólzsák csak a kispadon foglalt helyet, a liverpooliak a Ngog, Babbel, Benajun triótól várták elsősorban a gólokat, ami nem tűnt teljesen reális elvárásnak. Az első 45 percben kevés igazán nagy gólhelyzet alakult ki, azok azonban elsősorban a vendégek alakultak ki. A második félidő aztán változást hozott ebbe az eléggé „egygólosnak” kinéző játékban. A Portsmouth támadójátéka feljavult, miközben a védekezése nem romlott és ennek eredményeképpen a vezetést is a hazaiak szerezték meg: az ex-liverpooli Crouch kiugratását Nugent váltotta gólra a 62. percben. A hazaiaknak azonban mindössze hét perc elegendő volt az egyenlítésre. Fábio Aurelio kegyetlen erővel vágta a legurítást követően a labdát a bal alsóba, így a Liverpool nagyon hosszú idő után ismét Peter Crouchnak köszönhetően szerzett gólt. A hazaiaktól azonban még távolabb került a pontszerzés, amikor Kuyt kilépett egy kiugratással és bepofozta a labdát James kapujába. Portmouth nem adta fela a győzelemről szóló álmait, és egy oldalról középre ívelt szabadrúgás után Hreidarsson jól vált le emberéről és fejesével másodszor is megszerezte a vezetést a hazaiaknak. Az időközben pályára küldött gyakorlatilag első helyzetéből gól esett: a spanyol lódult meg a jobb szélen, visszagurítása az ötös sarkán találta Kuytot, aki elől a védők nem tudtak felszabadítani, így a holland be is bombázta a 2–2-t jelentő gólt a rövid felsőbe. A hosszabbítás első percében aztán érkezett Torres és eldöntötte az őrült mérkőzés végén a három pont sorsát: egy gyönyörű akció végén Mascherano beadását nagy erővel bólintotta a labdát a kapuba, a rosszul helyezkedő James nem tudott védeni.
Cserék: Kuyt (Ngog 55) Alonso (Dossena 66) Torres (Babel 76)
Sárgalaposok: -


A Liverpool és a Chelsea a 24. forduló vasárnapi mérkőzése előtt egyaránt 48 ponttal állt a tabellán, öt ponttal lemaradva az éllovas Manchester Unitedtől, tehát túlzás nélkül állítható: ez a meccs még nagyon sokat számíthat a végelszámolásnál. A legtöbb veszélyt egyébként éppen a Chelsea-védők jelentették saját kapujukra: az első félidőben Ashley Cole talált kis híján a saját kapujába (felszabadítása nem sokkal suhant el a jobb kapufa mellett), míg a második félidőben Bosingwáról pattant veszélyesen a labda Cech kapuja felé, de végül fölé szállt. A találkozó azt követően pörgött fel egy kicsit, hogy nyújtott lábbal való becsúszás miatt a 60. percben Frank Lampardot kiállította Mike Riley játékvezető. A folytatásban egyértelmű fölénybe kerültek a „vörösök”, egymás után harcolták ki a szögleteket, de jó darabig nem futotta többre az erejükből. Az egyik legveszélyesebb lehetőség a csereként beálló Joszi Benajun nevéhez fűződött, ám Cech az izraeli középpályás távoli kísérletét is könnyedén tolta szögletre. Sokáig úgy tűnt, hogy a Chelsea-nek tíz emberrel sikerül kivédekezni a meccset, csakhogy a hajrában Fernando Torres egymaga eldöntötte a rangadót. A spanyol csatár előbb egy bal oldali beadás után fejelt a hálóba, majd a 93. percben az Ashley Cole lábáról elé kerülő labdát passzolta a kapuba. Torres két góljának köszönhetően három döntetlen után ismét nyerni tudott a bajnokságban a Liverpool.
Cserék: Benayoun (Riera 74), Babel (Mascherano 83), Ngog (Torres 90)  
Sárgalaposok: Mascherano 20, Alonso 46, Gerrard 70


Túlzás nélkül állíthatjuk, komoly nyomás alatt játszott a Liverpool az angol bajnokság 23. fordulójának mérkőzésén a Wigan ellen. A spanyol menedzsernek nem elég, hogy nem tetszik a bajnok jobb sorsolása – amint azt korábban kifejtette –, ráadásul a „vörös ördögök” a sok kiszenvedett egygólos győzelem után kedden imponáló játékkal (5–0) bosszantották „kihívójukat”, ami nem eshetett jól az elmúlt két fordulóban a Stoke City, illetve az Everton ellen csupán egy pontokat termelő Pool-játékosoknak, illetve híveiknek. A 41. percben Josszi Benajun tisztára játszotta magát Emmerson Boyce mellett, első lövését még Pollit védte, másodjára azonban az izraeli középpályás nem hibázott, és megszerezte a vezetést a Poolnak. A második játékrészben sokáig úgy tűnt, ez elég is lesz a vendégeknek a győzelemhez, azonban a 83. percben a csereként beálló Jason Koumas-szal szemben Lucas szabálytalankodott a büntetőterületen belül. A megítélt tizenegyest Mido a bal alsó sarokba lőtte, így a Pool egymás után harmadik bajnokiján sem tudott győzni, újra csak egy egységgel növelte pontjait a tabellán.
Cserék: Riera, Kuyt, Keane
Sárgalaposok: -


A 206. liverpooli derbit az Anfield Roadon 3420 napja nyeretlen Everton kezdte aktívabban, Victor Anichebe már az első percben lövéssel próbálkozott, a kísérletből szöglet lett. A folytatásban becsülettel ívelgettek az együttesek, a védelmek azonban rendre hatástalanították ezeket a próbálkozásokat. Amikor pedig Xabi Alonso beadása eljutott Dirk Kuytig, akkor a holland támadó hat méterről a tőle két méterre álló védőbe püfölte a labdát. Nem ez volt a Liverpool egyetlen sikertelen kísérlete, az első félidőben a "vörösök" egyetlen egyszer sem találták el a kaput, míg a túloldalon Pepe Reinának háromszor is bizonyítania kellett. A nagy iramú mérkőzésen még a félidő hajrájában jegyezhettünk egy-egy lehetőséget, Leon Osman távoli lövésénél Reina ismét a helyén volt, míg Riera huszonnégy méteres bombáját szemmel verte Tim Howard – a labda a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret, így negyvenöt percnyi futball után döntetlennel vonulhattak az öltözőbe a csapatok. A 48. percben Fernando Torres esett el a büntetőterületen belül Jagielka közreműködésével, de nem kapott tizenegyest a Liverpool. A 56. percben Steven Gerrard tizenöt méteres lovését tolta ki Howard, Hyypia duplázása pedig Baines lábáról vágódott le. A havazással ellentétben a Liverpool nem állt le, és a 68. percben meg is szerezték a vezetést. És miközben a többség már kezdte elkönyvelni a Liverpool sikerét, Artete bal oldali szabadrúgását a rövid sarok felé mozgó Cahill Reina kapujába csúsztatta. A döntetlennel a Liverpool pontszámban beérte a listavezető Manchester Unitedet, ám rosszabb gólkülönbsége miatt csak második, ráadásul a címvédő egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.
Cserék: Benayoun (Keane, 67) Lucas (Torres, 85) Babel (Riera, 89)
Sárgalaposok: -


A listavezető a Stoke City otthonába látogatott. A Stoke az ősz folyamán egy döntetlennel (0–0) pontot lopott az Anfield Roadról, így Rafa Benítez csapatának volt tapasztalata arról, hogy – tabellán elfoglalt 18. helyezése ellenére – nem lehet az újonccsapatot leírni. A Liverpool fölényben játszott, ám ez komoly helyzetekben nem mutatkozott meg. A „vörösök” részéről Dirk Kuyt járt a legközelebb a gólszerzéshez, ám a holland csatár csúsztatása mellé szállt, majd később Thomas Sörensen hárította közeli lövését. A Liverpool a hosszabbításban mégis majdnem megszerezte a három pontot, miután Steve Gerrard becsúszós pöckölése után a kapufáról csorgott tovább labda, ám a csapatkapitány kísérleténél néhány centi hiányzott: nem esett gól az újonc és az éllovas összecsapásán. A Liverpool kihasználatlanul hagyta a lehetőséget, hogy a vasárnapi Manchester United–Chelsea rangadó előtt egyik vetélytársával (vagy mindkettővel) szemben mindenképp növelje előnyét a pontvadászatban.
Cserék: Torres, Babel
Sárgalaposok: -


A karácsonyi hajtás része, hogy a csapatok hétvégén több meccset is játszanak. Miután pénteken, vagyis december 26-án, a Liverpool nyert a Bolton ellen, a Newcastle volt a következő akadály. A Liverpool hozta a kimagasló formáját, már a meccs elejétől fogva támadták a kaput, de egy gólt sem sikerült összeszedni egészen a 31. percig. A sokadig próbálkozás után, Gerrard bebombázta Benajun beadását. A csapat belelendült a gólokba, és a 36. percben Hyypia befejelte Gerrard szögletét. A félidő előtt sikerült a hátrányt felhozni 1-2-re. Azonban a félidő után a Liverpool esélyt sem hagyva a Newcastle-nek, Babel szerzett gólt. Majd a gólt követte Gerrard 66. percben szerzett gólja. Végül az 1-5-ös végeredményt Xabi Alonso állította be, miután belőtte a tizenegyest. Így a Liverpool az élről várhatja a 2009-es évet.
Cserék: Alonso (Benayoun 60), Ngog (Gerrard 70), Skrtel (Kuyt 79)
Sárgalaposok: Mascherano 59, Given 90
 


A 19. fordulóban a Liverpool a Bolton-t fogadta hazai pályán. Már a meccs elején lehetett látni, hogy a vörösök uralják a meccset. A 26. percben meg is született az első gól. Reira tudta értékesíteni Gerrard fejesét. A második félidő elején úgy tűnt, hogy a Bolton kezd erőre kapni, de az 53. percben labdát vesztettek a vendégek, ami után Gerrard Robbie Keane-t ugratta ki, aki a tizenhatoson belülről, baloldalról a kapu jobb oldalába lőtte a labdát. A következő gól 5 perccel ezután érkezett, amit szintén Robbie Keane lőtt be a Bolton kapujába.
Cserék: El Zhar (Riera 69), Lucas (Gerrard 73), Ngog (Kuyt 77)

Sárgalaposok:
Agger 57

A 18. forduló ismét meglepetéseket tartogatott magában. Ismét két nagy csapat találkozott egymással. Az egyik a listavezető Liverpool a másik pedig az 5. helyen álló Arsenal volt. Végre úgy tűnt, hogy kiderül, melyik csapat tudja legyőzni a 3 nagy csapatot, hiszen mind az Arsenal, mind a Liverpool legyőzte a Cheslea-t, és a Manchester Unitedet.
A meccs első felében inkább az Arsenal uralta a pályát, és egyben a játékot is. Ez megmutatkozott abban, hogy van Persie a 24. percben előnyhöz juttatta csapatát. A Liverpool nem is tudott egyenlíteni csak a 42. percben, amikor Robie Keane Arbeloa jól indított labdáját bevágta a kapuba. A második félidő már nem hozott nagy eseményeket, leszámítva, hogy Adebayort kiállították, ami a meccs menetét rossz irányban befolyásolta. A több mint fél óráig előnyben lévő vörösök nem tudtak győzni.
Mivel a Chelsea sem tudott nyerni hétfő este, így a tabella eredménye változatlan maradt.
Cserék: Babel (Riera 71), El Zhar (Keane 81), Ngog (Lucas 87)
Sárgalaposok: Keane (20), Carragher (73), Lucas (81) 


Tegnap vagyis 2008. 12. 13-án volt a Premier League 17. fordulója, ahol a listavezető Liverpool pontokat vesztett a Hull City ellen. A meccs kezdését követően a 22. percben Liverpool már 2 gólos hátrányban volt. Jobban mondva egyet sem rúgtak, hiszen az első találatot McShane fejelte, a másodiknál pedig Carragher lábáról került a labda saját kapujába. A „vörösök” nem sokáig voltak kétgólos hátrányban, de ez a találkozó ismét remek volt alkalom arra, hogy a szurkolók elgondolkodjanak rajta, mi lenne kedvenc csapatukkal Steven Gerrard nélkül. Szerencsére Gerrard megmentette a helyzetet, és a 24. valamint a 32. percben rúgott góljaival mentette meg a Poolt a vereségtől!
Cserék:
El Zhar (Benayoun, 75) Babel (Riera, 82) Lucas (Mascherano, 87)
Sárgalaposok: 
Hyypia (88) 


A 16. fordulóban (2008. 12. 06.) a Liverpool végre a jól ismert formáját hozta. Igaz nem mindig volt így. Kuyt eleinte nem igazán boldogult a Blackburn védőivel. Azonban ez a második félidőben megtört a gólcsend, hála Xabi Alonsonak. A 69. percben szerzett gól nagy lökést adott a Pool, annyira, hogy rá tíz percre, a 79. percben Benajun volt eredményes. A Blackburnnek a 86. percben volt szerencséje javítani a meccs állásán, de ez sem segített nekik, hiszen Steven Gerrard a 95. percben véglegesen eldöntötte a lefújásra váró meccs állását. Ezzel a győzelemmel a Liverpool megőrizte első helyét. Így két góllal még vezetik a tabellát.
Cserék: El Zhar (Babel, 64) Lucas (Mascherano, 83) Riera (Benayoun, 87)
Sárgalapok:
Babel (20), Arbeloa (58) 

Kivételen hétfőn, (2008. 12. 01.) játszott a Liverpool. Már biztos előnnyel érkezett. Vasárnap a Cheslea kikapott az Arsenaltól, így minden adott volt, hogy a csapat megszerezze a 3 pontot, és átvegye a vezetést. Sajnos nem ez történt. A Liverpool nem tudta kihasználni a Chelsea által felkínált nagy lehetőséget, és a meccsen nem sikerült gólt lőniük. Igaz a tabella élére kerültek, mert egy döntetlent sikerült kihozni a játékból. A meccsen Fernando nem játszott, hiszen előző héten a Bajnok Ligájában a Marseille ellen megsérült. Összegezve a Liverpool előre ugrott az első helyre, igaz csak egy ponttal megelőzve a Chelseat.
Cserék:
Ngog (Keane 66), Babel (Riera78)
Sárgalaposok: Alonso 54 


Nos, a 14. Premier League forduló nem tartogatott sok győzelmet és gólt magában. A Liverpool sajnos ezen a találkozón nem szerepelt túl jól, mondjuk úgy is, hogy alul múlta magát a csapat, nem tudták megverni a Fulhamet. Igaz Torres kezdőként már ott volt a meccsen, ahol Rafa Benitez szavaiból már sejthető volt, de még ő sem volt elég ahhoz, hogy megváltsa a meccset. Ezen kívül a vörösök nagy sérültje Gerrard volt, aki nem tudott részt venni a találkozót, és így Fernandonak mellőznie kellett a társát. A meccsen szinte semmi említésre méltó nem történt, egyik oldalon sem történt olyan szabálytalanság, ami miatt sárga lapot kellett volna adnia a bírónak.
Mint ahogy már említettem, ez a forduló nem a nagyok fordulója volt. A Chelsea a Liverpoollal párhuzamos játszott, de ők sem bírtak el a Newcastle United ellen. A végeredmény itt is maradt 0-0. A tabella élén így nincs változás. Ezt követte az Aston Villa – Manchester United meccs, ahol a 0-0-s végeredmény szintén jelen volt. A négy nagy csapat közül egyedül az Arsenal botlott a hétvége folyamán, és kapott ki 0-3-ra a Manchester City-től.
Cserék: Alonso (Mascherano 65), Babel (Riera 78), El Zhar (Kuyt 82)
Sárgalaposok:
-


A meccs 2008. 11. 15-én volt. A Premier League 13. fordulójában a Bolton Wanderers otthonába látogatott el. Szerencsére a Pool magabiztosan vette az akadályokat, és megszerezte a kötelező 3 pontját a „kis” csapattal szemben. A találkozón már végre Fernando is helyet kapott hosszabb ideig. A mérkőzés első találatát Dirk Kuyt szerezte a 28. percben, amikor Aurelio beadását a kapuba fejelte. A második félidőben sok lehetősége volt, mind a Liverpoolnak, mind a Boltonnak. Nandonak ezúttal nem sikerült gólt szereznie, lekésett a labdáról. Végül negyedórával később egy jól beívelt labdát adott Gerrardnak aki a 73. percben megszerezte a második gólt, és ezzel eldöntötte a találkozót.
Cserék: Torres (Keane 59), Lucas (Kuyt 84), Benayoun (Riera 89)
Sárgalaposok: -

Tegnap (2008. 11. 08.) volt a Premier League 12. fordulója, ahol a 2. helyen álló Liverpool fogadta az tabella szerint az utolsó előtti West Bromwich Albiont. A meccsen a liverpooliak hozták a kötelezőt, és megnyerték a meccset. Végre úgy tűnt, Nando is felépült, mert már Rafa Benitez jelölte a keretbe, igaz csak a kispadon. Ahhoz képest, hogy a két csapat között ilyen nagy a különbség a gól mégis csak a 34. percben ment be, Robie Keane által, így végre ő is meg tudta szerezni, első gólját a Premier Leaguge-ben. Nem sokkal a gól után a Liverpool ismét eredményes volt, mert Robie Keane-nek sikerül a második gólját is megszereznie. Így a félidőben már 2-0-s győzelmet ünnepelhettek a vörösök. Nando sajnos csak a 72. perctől kapott lehetőseget, amikor Keane-t lecserélték. Sajnos nem szerzett gólt, de már újra játszik. A meccset végül Arbeloa döntötte el a 90. percben, és így lett 3-0.
Cserék: Babel (Riera 66) Torres (Keane 72) Alonso (Gerrard 80)
Sárgalaposok: Arbeloa (67) Mascherano (89)

A 11. fordulóban végleg eldölt, hogy nincs veretlen csapat az angol bajnokságban. Sajnos a Liverpoolnál tegnap következett be a Tottenham ellen. Pedig a meccs jól alakult a vörösöknek, főleg, hogy Kuyt rögtön a 3. percben vezetést szerzett. Senki nem gondolta, hogy abból a szögből is bemehet a labda a kapuban. A második félidő sokkal több liverpooli támadást, és majdem gólt tartogatott magában, de sajnos a zuhogó eső ellenére Carragher véletlenül Reina kapujába fejelte be a labdát a 69. percben. Ezzel nem is lett volna gond. A Liverpool akár egy ponttal is megelégedett volna, hogy megtartsa az első helyét, de akkor a 92. percben Pavljucsenko bámulatos gólt fejelt. Sajnos a Liverpool ezzel a vereséggel visszacsúszott a 2. helyre, a Chelsea után, mivel a gólkülönbsége rosszabb. Mégegy ilyen vereséget nem szabad megengedni, mert már a Manchester United itt van a 3. helyen, ezzel veszélyt hozva az első két helyen álló csapatra.
Cserék:
Babel (Keane 66), Benayoun (Riera 77)
Sárgalaposok:
Gerrard 45, Carragher 66

A Liverpool többi meccsét megtekintheted, ha TOVÁBB mész!

 

Beállítás Kezdőlapnak! 





20/19 - MÉG 1 HELY VAN!
Top Affiliates-hez lehet jelentkezni!


01. Fernando - Mindent róla!
02. Extras - Naptárak, stb...
03. News - Hírek Nando-ról
04. Liverpool - Ahol játszik
05. WWW - Az oldalról
06. Main Page - Főoldal


Webmiss: Klaudia
Since: 2006. August 11.
Contact: E-mail (Katt!)
Theme: Fernando Torres
Design by: Klaudia




    
gb./PL. összefogalók/matches/reklám!
 

Ha érdekelnek az oldal régebbi frissei,
éshírei, akkor katt lentebb. Elolvasha-
tod, hogy mi történt az oldalon. 
             <<9 8 7 6 5 4 3 2 1>>

Bajnokok Ligája 2008-2009:
Eddigi ellenfelei: Standard Liege, 
Olympique Marseille, PSV Eindhoven,
Atlético Madrid,
 


Következő meccs: Real Madrid -
Liverpool

Mikor: 2009. február 24/25

Visszavágó meccs: Liverpool -
Real Madrid

Mikor:
2009. március 10/11

PSV Eindhoven - Liverpool 1-3:
A tétnélküli mérkőzés is jól sikerült
a Liverpoolnak, igaz az első gólt a PSV
szerezte meg, de még nagyobb lökést
adott a Poolnak, hogy a végén 1-3 le-
gyen a végeredmény! A Liverpool a
D CSOPORT-ból 1.-ként jutott tovább!

Premier League 2008-2009:
A 25. forduló után a Liverpool az 1. he-
lyen, megelőzve a Chelseat, az Arsenalt
és a Manchester Unitedet, de a MU még
nem játszott.

A következő meccs: Liverpool
Manchester City
Mikor:
 2009. február 22. vasárnap
16:30 - 18:00 

Közvetíti: Eurosport 2

Premier League 2008 - 2009:
Portsmouth - Liverpool 2-3:
A Liverpool a 25. forduló végén vissza-
lépett a tabella élére, de azt ne feledjük
el, hogy a MU még nem játszotta le a
meccseit. A meccs megmentője Nando
volt, aki a 2-2 állásnál a 91. belőtte a
győzelmet hozó gólt.

    
A 2010-es Dél-Afrika-i világbajnokságra
megindultak a felkészülések.Spanyolor-
szág az 5. csoportba került,ahol Török-
ország melett olyan ellenfelei vannak
mint, Belgium, Bosznia-Hercegovina,
Örmény-ország és Észtország.

Belgium - Spanyolország 1-2
A meccsen a spanyolok nem indítot-
ottak jól, mert az ellenfél jutott előny-
höz, azzal, hogy Sonck belőtte a gólt
a 7. percben. Eután következett a kö-
vetkező tragédia, amikor Nando a
17 percben megsérült. A meccsen 
Iniesta-nak sikerült egyenlítenie a 36.
percben, majd pedig Villa hozta meg
a győztes gólt a 88. percben.

Következő meccs:Spanyolország - 
Törökország
Mikor: 2009. Március 28.

Spanyolország meccsei:
2009. 04. 01. Törökország (I)
2009. 09. 05. Belgium (O)
2009. 09. 09. Észország (O)
2009. 10. 10. Örményország (I)
2009. 10. 14. Bosznia-Hercegovina (I)
  

  

• Káromkodni, szidalmazni TILOS
• Ha valami problémád van, írj
e-mailt (katt)



http:// Jessica Simpson
http:// Jennifer Love Hewitt
http:// Madonna
http:// Alyssa Milano
http:// Charmed
http:// Harry Potter Center
http:// Ashley Tisdale
http:// Ralph Fiennes
http:// Olsen Girls
http:// Kutya - Macska Site
http:// Heroes
http:// German National Team
http:// Linkin Park
http:// High School Musical
http:// Candela Vetrano
http:// Orlando Bloom
http:// Orlando Bloom
http:// Moose
http:// Drew Barrymore
http:// Király Viktor
http:// Kimi Raikkönen
http:// Just F1


Jelentkezni a chat-ben lehet!

Button:

Fernando Torres Hivatalos oldala:
Web de Fernando Torres

Liverpool FC Hivatalos oldala:
Liverpool

(929.1 KB)
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

       

 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77