FERNANDO TORRES FANPAGE - Our Favourite Spanish Football Star!
PPPPRÓBA


További cikkek!

A hétvégn volt, a Premier League 5. fordulója, ahol a Liverpool a Stoke City-t fogadta. A találkozó nem épp a legjobb meccsek közé tartozott, mert a végeredmény 0-0 lett. Igaz a 2. percben Nando ellen egy szabálytalansáot követtek el, így szabadrúgást ítéltek a 'Poolnak, amit Gerrard sikeresen góllá értékesítette. Mindenki örült a gólnak, a csapat, és a rajongók is. A gólt követően azonban a bíró mégis érvénytelennek nyílvánította. Másnap nyiltkozott, hogy Dirk Kuyt-nek elmondta az okot, hogy miért is döntött úgy, hogy nem adja meg a gólt a Liverpoolnak.
Ha érdekel, akkor a
NEWS-ban elolvashatod. 
A meg nem adott Gerrard gól:
                                                             

Ma megvolt a Premier League-ben az 5. forduló a Liverpool számára. A 'Pool már a 2. percben vezetést szrezhetett volna Gerrard szép góljával, ami történetesen a 100. gólja lett volna, de a gólöröm után a játékvezető érvénytelennek nyílvánította. Ezután a Pool kicsit gyengébben játszott, de már a 2. félidőben sok olyan találat volt, ami majdnem a Stoke City kapujában landolt. Nandonak több olyan lövése is volt, kaput ért, de a szerencse most nem állt mellettük.
A részletes meccsleírást elolvashatod a
NEWS-ban, vagy pedig a WWW--->PREMIER LEAGUE(amit itt oldalt is megtaláltok rögtön a vendégkönyv mellett.)

A következő mérkőzés, egy elég fontos meccs lesz a Liverpool szempontjából, amit meg kell nyerni, mert a másik liverpooli csapat lesz az ellenfele:
EVERTON - LIVERPOOL - Szeptember 27-én (Szombat), 13:45-től - 15:45-ig az EUROSPORT 2 műsorán.

Nemrég a BBC Sporton megjelent egy interjú Nandoval, amint egyik új csapattársáról, Robie Keane-ről beszél. Az interjúban nagyjából arról beszél, hogy Robie egy fantasztikus játékos, és ha majd belövi az első gólját, nem lesz rajta ilyen nagy a feszültség, és majd gólokat fog lőni. Erre a riporter megjegyzi, hogy neki ne volt ilyen problémája, mert az első meccsek alatt sikerült betalálnia a kapuba. Nando szerint Keane hamarosan biztos, hogy betalál a kapuba.
Az Interjúnak a videóját sajnos nem tudtam belinkelni, hogy meglehessen nézni az oldalon, de ha
ide kattintasz, ezen a linken meg tudod nézni.                                                               

A bajnokság  szerencsére nem szünetel, így a Premier League-ben az 5. forduló következik. A Stoke City lesz a Liverpool hétvégi ellenfele. A nehéz Manchester United-es meccs után most egy könnyeb találkozót láthatunk, és reméljük a Pool nem hagy veszni egy pontot sem.
A meccset az EUROSPORT 2 fogja adni Szeptember 20-án, azaz holnap 16:15-től - 18:00-ig nézhetjük kedvenc 9-es mezesünket. :)
Este jövök több hírrel.

A frissítés a főoldalon elmaradt a kedden tartott(2008. 09. 16.) meccsről, ami az Olympique Marseille és a Liverpool között zajlott. Igaz kisebb frissítést már megtettem oldalon. A Pool szerencsére könnyen vette az akadályt és megnyerte a meccset, mint ahogy azt kell. A sérülésébél felépült Nando még nem volt igazán 100%-os formában, de reméljük a következő Bajnokok Ligája találkozón már betalál a kapuba és ő is olyan jól fog szerepelni, mint Gerrard a 3 pontot érő két találatával. Sajnos a Liverpoolnak ez a három pont nem volt elég ahhoz, hogy a csoport élére lépjen, mert még tőlük is jobban teljesített az Atlético Madrid, aki 3-at lőtt a PSV kapujába.
A D csoport meccsei:
Olympique Marseille - Liverpool 1-2
PSV Eindhoven - Atlético Madrid 0-3
A meccs rövid leírását elolvashatod a
www-->Bajnokok Ligájában, valamint a Newsban is.

Következő BL mérkőzés: LIVERPOOL - PSV EINDHOVEN Október 01-én (Szerda), 20:45 
A gólokat a meccsről itt nézheted meg:
                                                                    


Ma van a nagy meccs, a Marseille és a Liverpool fog ma egymás ellen játszani a D csoportból. A meccs ma este, 2008. 09. 16-án 20:45-perckor fog kezdődni a Viasat 6-on vagy aki jobban ismeri TV6-on, de a beszélgetés megkezdődik már 20:30 perckor.
A csoport további meccsei:
PSV Eindhoven - Atlético Madrid (szintén 20:45-től, de azt nem közvetíti a tv.)
Nemrég felröppnt egy olyan hír, hogy Nando és Gerrard játéka nem biztos a Marseille ellen, de sok olyan edzés kép támaszja alá, hogy mindketten jól vannak, és edzenek, hogy valószínű, hogy játszanak. Azt még nem tudni, hogy kező lesz-e Nando, de egy biztos az este folyamán még látjuk játszani.

NE FELEJTSÉTEK: OLIMPIQUE MARSEILLE - LIVERPOOL - TV6 - 20:45 


Ma végre megtört a jég, és a Liverpool végre győzni tudott a Manchester United ellen, amit már elég rég óta, pontosan 2001 Novembere óta nem tudott megtenni. A meccsen Nando nem szerepelt, de a keretben már benne volt. A meccs amúgy nem idnult túl jól a 'Poolnak, de a rövid leírást elolvashatod, ha oldalt a hot links-nél a PL összefoglalókra kattintasz, vagy a newsban.
Következő PL mérkőzés: LIVERPOOL - STOKE CITY  Szeptember 20-án (Szombat), 16:15 - 18:00-ig az Eurosport 2 műsorán.
                                                               


Tegnap volt a Spanyol válogatott második világbajnoki mérkőzése, amin sajnos Nando megint nem játszott sérülése miatt. Reméljük a most hétvégén tartandó Manchester United meccsen már láthatjuk, mert ez a meccs nagyon fontos a csapatnak, hogy megnyerje.

Na de térjünk vissza a világbajnoki felkészülési meccsre. Ezen a meccsen a csapat remekelt. Ezt a 4 gól is mutatja. A gólszerzést Capdevila kezdte meg a 7 percben, majd Villa folytatta a 16. percben, és ráadásnak még a 79. percben is lőtt egy nagyon szép gólt. A csereként beállított Senna is jónak bizonyúlt, mert a 83. percben ő is az örmény kapuba talált.
Az 5. csoport többi mérkőzése:
Törökország - Belgium 1-1
Bosznia-Hercegovina - Észtország 7-0
A meccsről bővebben olvashatsz a NEWS-ban.

Szeptemberben további meccsek már nem lesznek, áttolódnak a következő hónapra, októberre, így a spanyolok legközelebb Október 11-én játszanak Észtország ellen idegenben.


Mint, ahogy tudjátok, ma Spanyolországra ismét egy világbajnoki felkészülési meccs vár Örményország ellen, és reméljük, most nem olyan nehezen nyernek, mint az előző mérkőzéséen Bosznia-Hercegovina ellen. Már beszámoltam arról, hogy a spanyolok az 5. csoportban vannak. A csoport többi tagja között már zajlanak a meccsek (20:41).
Így a Törökország - Belgium meccs jelenlegi eredménye 0-1.
A másik meccsen azonban még nincs fejlemény, tehát: Bosznia-Hercegovina - Észtország 0-0
Ne felejtsétek el, hogy Örményország ellen, 22:00 perckor kezdődik a meccs. (Interneten lehet nézni) 


Amint van egy kis szabadidőm megpróbálok frissíteni, vagy épp valami érdkes dolgot készíteni az oldalra. Most egy új modult készítettem, amiből megtudhatjátok, hogy Fernando-nak volt vagy még nem volt piros lapja. Ha igen akkor mikor? Minden kiderül, csak el kell olvasni. Este még jövök ;)

 ● Fernando Torres piros lapjai


Tegnap azaz, 2008. Szeptember 6-án volt az első vb selejetező mérkőzés Európában. A Spanyolok, mint ahogy már elmítettem Bosznia-Hercegovinával játszott.
Nando a sérülése miatt nem tudott játszani, de biztos figyelte az eseményeket. Ez a meccs azért is volt érdekes, mert az új szövetségi kapitány, Vicente del Bosque első tétmeccse is volt. A meccsen a spanyolok kaptak egy tizenegyest, amit Villa végzett el, sajnos sikertelenül, de még mielőtt mindenki haragudna rá, a hibáját kijavította, és az 57. percben belőtte a 3 pontot érő gólt.
Bővebben olvahatsz erről a News-ban.
 
A következő felkészülsi meccsig már nem kell sokat aludni, egészen pontosan szerdáig: 2008. Szeptember 10-én Spanyolország - Örményország, ahol nem tudni, hogy Fernando pályára tud-e lépni.


Ma az órarendek mellett, más frissítést is csináltam. Így a Fernando Torres Iconbase-be került több, mint hetven kép került fel.
70 Liverpool-os kép és csupán csak 4 db Atlético Madridos kép. :)


Vége az első hétnek. Nem tudom, hogy vagytok ti vele, de én örülök egy kis pihenőnek. Végre volt egy kis szabadidőm, és a sulikezdés miatt készítettem nektek három órarendet, hogy még suliban is veletek lehssen Nando, és kicsit jobb legyen az órarendetek. :)
  

A suli kezdetével, sajnos nem mindig lesz elég időm arra, hogy minden nap frisseljek, de 1-2 nap után jelentkezem, mint most is. Remélem tudjátok, hogy most hétvégén nem lesz bajnoki találkozó, hiszen selejetező mérkőzések vannak a 2010-es Dél Afrikában tartandó világbajnokságra.
Így Nando is érdekelt lenne a dologban, ha nem sérült volna meg, de ami biztos: 2008. Szeptmber 06-án Spanyolország - Bosznia-Hercegovina találkozó.
A meccsek nem érnek véget, mert utána minden visszaáll a mgszokott kerékvágásba, és a Premier Leage folytatódik, ráadásul egy elég nehéz mérkőzéssel, a bajnok Manchester United ellen lesz a Liverpool kövtkző csatája, egész pontosan: 2008. Szeptmber 13-án, és az Eurosport közvetíti.


Ma folytattam az oldal frissítgetését, és szépítését. Elkészítettem az archívumot, amit itt oldalt tudtok megtekintetni. Az oldal eddigi frisseit, és híreit.
Valamint felkerült a Spanyol válogott 2008/2009-es selejtező meccsei a 2010-es Dél Afrika-i Világbajnokság-ra. Spanyolország az 5. csoportba került, ahol olyan ellenfeli vannak, mint Törökország, Belgium, Bosznia-Hercegovina és Észtország. Szerencsére nem került olyan nehéz csoportba, így reméljük továbbjutnak, és simén kijutnak a vb-re. 

A Premier League és minden más bajnokság szünetel 2008. Szeptember 6-7-én, mivel selejtező mérkőzések lesznek. 
1. Felkészülési meccs: 2008. 09. 06. Bosznia-Hercegovina ellen lesz.   


A meccset 2008. Augusztus 31-én a Villa Parkban játszotta a két együttes. A meccsen sajnos Nando megsérült, minden valószinüség szerint meghúzódhatott, de más sem kizárt. A meccs nem tartottot a legjobb mérkőzéek közé, és az eredmény is ezt igazolja, hiszen nem sikerült kiharcolnia a Liverpoolnak a győzelmet.
A hétvége valószinüleg a nagy csapatok vereségének, vagy x-elésének az ideje volt. A Chelsea szintén döntetlent játszott. Így már elmondhatjuk, hogy A 4 bajnok esélyes csapat közül, már mindegyik bukott egy kicsit.
A meccs rövid leírását, sárgalaposait, és cseréit megnézheted a Premier League meccsek rövid összefoglalójában, valamint részletesen a meccset a News-ban is.


Az oldalra ismét felkerült a szeptemberi design, vagy inkább mondhatjuk iskola kezdési designak is. Ez a design azért tél el a többitől, mert már animációs fejléce is, van, és így sokkal több képet láthattok Nando-ról is. A szinek kicsit lányosra sikerültek, de ezt egy kis szürkével próbáltam ellensúlyozni. Az oldal előző design szettjét megtekinthetitek a Régebbi desgin-oknál.

Nos mint ahogy ti is látjátok az oldalról teljesen eltünt a menüsor, így sajnos az egészet újra kell építeni, de remélejük nem lesz
nehéz, ha Nandoról mindig kapok friss információkat. Szerencsére meg tudtam oldani. 

 

1,2,3,4-->(További cikkek) 

Fernando Torres Fanpage
do not copy
 

Beállítás Kezdőlapnak! 





20/19 - MÉG 1 HELY VAN!
Top Affiliates-hez lehet jelentkezni!


01. Fernando - Mindent róla!
02. Extras - Naptárak, stb...
03. News - Hírek Nando-ról
04. Liverpool - Ahol játszik
05. WWW - Az oldalról
06. Main Page - Főoldal


Webmiss: Klaudia
Since: 2006. August 11.
Contact: E-mail (Katt!)
Theme: Fernando Torres
Design by: Klaudia




    
gb./PL. összefogalók/matches/reklám!
 

Ha érdekelnek az oldal régebbi frissei,
éshírei, akkor katt lentebb. Elolvasha-
tod, hogy mi történt az oldalon. 
             <<9 8 7 6 5 4 3 2 1>>

Bajnokok Ligája 2008-2009:
Eddigi ellenfelei: Standard Liege, 
Olympique Marseille, PSV Eindhoven,
Atlético Madrid,
 


Következő meccs: Real Madrid -
Liverpool

Mikor: 2009. február 24/25

Visszavágó meccs: Liverpool -
Real Madrid

Mikor:
2009. március 10/11

PSV Eindhoven - Liverpool 1-3:
A tétnélküli mérkőzés is jól sikerült
a Liverpoolnak, igaz az első gólt a PSV
szerezte meg, de még nagyobb lökést
adott a Poolnak, hogy a végén 1-3 le-
gyen a végeredmény! A Liverpool a
D CSOPORT-ból 1.-ként jutott tovább!

Premier League 2008-2009:
A 25. forduló után a Liverpool az 1. he-
lyen, megelőzve a Chelseat, az Arsenalt
és a Manchester Unitedet, de a MU még
nem játszott.

A következő meccs: Liverpool
Manchester City
Mikor:
 2009. február 22. vasárnap
16:30 - 18:00 

Közvetíti: Eurosport 2

Premier League 2008 - 2009:
Portsmouth - Liverpool 2-3:
A Liverpool a 25. forduló végén vissza-
lépett a tabella élére, de azt ne feledjük
el, hogy a MU még nem játszotta le a
meccseit. A meccs megmentője Nando
volt, aki a 2-2 állásnál a 91. belőtte a
győzelmet hozó gólt.

    
A 2010-es Dél-Afrika-i világbajnokságra
megindultak a felkészülések.Spanyolor-
szág az 5. csoportba került,ahol Török-
ország melett olyan ellenfelei vannak
mint, Belgium, Bosznia-Hercegovina,
Örmény-ország és Észtország.

Belgium - Spanyolország 1-2
A meccsen a spanyolok nem indítot-
ottak jól, mert az ellenfél jutott előny-
höz, azzal, hogy Sonck belőtte a gólt
a 7. percben. Eután következett a kö-
vetkező tragédia, amikor Nando a
17 percben megsérült. A meccsen 
Iniesta-nak sikerült egyenlítenie a 36.
percben, majd pedig Villa hozta meg
a győztes gólt a 88. percben.

Következő meccs:Spanyolország - 
Törökország
Mikor: 2009. Március 28.

Spanyolország meccsei:
2009. 04. 01. Törökország (I)
2009. 09. 05. Belgium (O)
2009. 09. 09. Észország (O)
2009. 10. 10. Örményország (I)
2009. 10. 14. Bosznia-Hercegovina (I)
  

  

• Káromkodni, szidalmazni TILOS
• Ha valami problémád van, írj
e-mailt (katt)



http:// Jessica Simpson
http:// Jennifer Love Hewitt
http:// Madonna
http:// Alyssa Milano
http:// Charmed
http:// Harry Potter Center
http:// Ashley Tisdale
http:// Ralph Fiennes
http:// Olsen Girls
http:// Kutya - Macska Site
http:// Heroes
http:// German National Team
http:// Linkin Park
http:// High School Musical
http:// Candela Vetrano
http:// Orlando Bloom
http:// Orlando Bloom
http:// Moose
http:// Drew Barrymore
http:// Király Viktor
http:// Kimi Raikkönen
http:// Just F1


Jelentkezni a chat-ben lehet!

Button:

Fernando Torres Hivatalos oldala:
Web de Fernando Torres

Liverpool FC Hivatalos oldala:
Liverpool

(929.1 KB)
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

       

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.